Szántás, ahogy a Lemken csinálja:
Lemken Juwel eke család

A Lemken vállalat mindig egyet jelentett az úttörő szántási technológiával. Ennek egyik ékes példája a Juwel eke család mely számos változatával széles körben kínál megoldást a gazdáknak. A Juwel eke család választékában a 3 fejes kiviteltől 7 fejes függesztett kivitelig, kétféle gerendely mérettel (120X120mm, illetve 140X140mm) a közepes-, nagy lóerő kategóriájú traktorok munkagépe lehet.

Lemken Juwel 7 M ekék mechanikus dőlésszög állítással

 

Az ekékkel szemben a jelen gazdálkodói elvárásai egyre inkább két dologra koncentrálódnak. Az egyik az átömlő keresztmetszet megfelelő mérete. Az idei évben a szép kukorica, illetve napraforgó termés mellett gondolni szükséges arra is, hogy mivel fogjuk a hátramaradó tetemes szártömeget leforgatni. Az ekék esetében mind a szabad hasmagasság, mind az ekefejosztás ami befolyásolja egy eke átömlési keresztmetszetét. A Juwel ezen téren is példás, hiszen 85 cm-es szabad hasmagassága, illetve típusonként eltérően 100, vagy 120 cm-es ekefosztás a garancia arra, hogy „dugulás” mentesen tudjunk szántani. A Magyarországon már jól bevált BS42-es réselt ekefej pedig akár 40 cm-es mélyszántás elérésére is képes. A Juwel ekék tökéletes beállításáért az Optiquick beállítóközpont felel. Ez ad lehetőséget arra, hogy az ekénket alacsony üzemanyag fogyasztás, és az alkatrészek minimális kopása mellett tudjuk üzemeltetni. Az Optiquick-kel az első ekefej fogásszélessége, illetve a traktor-eke vontatási középpontja egyszerűen, gyorsan beállítható.

A Juwel ekék egyik fontos eleme a széles kerék kínálat. Az összes típus kérhető támkerékkel, illetve kombi transzport kerékkel is. A mélységállítás mechanikusan egy csappal, vagy opcionálisan hidraulikusan is állítható. Minden kerék típus esetében alapfelszereltség a hidraulikus csillapítás, mely fordításkor hasznos.

Lemken FlexPack az ideális megoldás könnyű talajokra

 

A korábban említett elvárások közül a másik aktuális téma a szántások felszínének egy menetben történő lezárása. A szántással egy igen porózus és laza talajszerkezet alakul ki, melyet ha nem zárunk le időben, akkor a talaj nedvesség tartalma kipárologhat. Természetesen a Lemken itt is felveszi a versenyt a korral. Több megoldást is elérhető a Juwel ekék esetében. A könnyebb talajokon gazdálkodók ideális választása lehet a FlexPack névre hallgató felszerelt szántáselmunkáló. A hagyományos szántáselmunkálókkal ellentétben itt a szántáselmunkáló a munkagéphez fixen rögzítve van, így a szállítás egyszerűen megoldott. A munkaszélességet a FlexPack automatikusan az eke munkaszélességére állítja. A visszatömörítés mértéke pedig hidraulikusan állítható. A párokba rendezett 60 cm átmérőjű gyűrűk eltömődés mentesen jó tömörítő hatást biztosítanak. Azok részére akik kötött talaj gazdálkodnak is van technológia amely kiválóan működik. A megoldás neve VarioPack. Ez egy vontatott szántáselmunkáló egység, melyet az eke egy elkapókar segítségével maga mellett vontat. A 70, vagy 90 cm-es gyűrűkből felépített egység munkaszélessége bármely eke nagysághoz elérhető. Központi tengely nélküli kivitel garantálja az eltömődés mentes munkavégzést. A VarioPack súlya munkaszélességtől függően akár 3 tonna is lehet. Ezzel akár száraz, rögös talajon is megfelelő rögtörést, és visszatömörítést tudunk elérni. Ezen szántáselmunkálók kiegészíthetően Crosskill henger sorral is, mellyel akár vetőágyat(!) is készíthetünk a szántással egy menetben.

Lemken VarioPack-kal akár vetőágy is készíthető még kötött talajon is

 

A Lemken 2019 decemberéig előrendelés akciót hirdet talajmunkagépeire, így kedvező áron megvásárolhatóak gépeink.

 

A részletekért kérem keresse a Lemken Hungária Kft munkatársait:

Szrnka Péter: Kelet-Magyarország 36/30-852-5787

Póczik Balázs: Nyugat-Magyarország 36/30-748-5380

www.lemken.com/hu

www.facebook.com/LEMKEN.Hungary