A cirok a jövő kukoricája

Bár vélhetően kiváltani nem fogja, jó alternatíva lehet a cirok a termelők számára a kukorica mellett. A takarmány- és az élelmiszeripar is megfelelő alapanyagra találhat benne.

Nagy érdeklődés övezte a KITE Zrt. 2018. szeptember 4-én, Nádudvaron megrendezett konferenciáját, melyen a cirok termesztése került a középpontba. A tanácskozáson a KITE Zrt. szakemberei mellett az Euralis Kft. és a Tranzit-Ker Zrt. munkatársai is felszólaltak, akik a vetőmagok genetikai ismérveitől a felvásárlásig és feldolgozásig egyaránt felvázolták a fontos tudnivalókat. A KITE Zrt. pedig bemutatta, hogy milyen technológiai elemeket javasol a termelők számára, illetve, hogy a termény felvásárlásában hogyan tudja segíteni őket.

Balogh László, az Euralis termékmenedzsere elmondta, hogy a cirok azért lehet megfelelő alternatíva ma Magyarországon, mert az időjárás egyre szélsőségesebb képet mutat. Ez a növény pedig abban élvez előnyt a kukoricával szemben, hogy még ezen aszályos körülmények között is megállja a helyét és jövedelmező tud lenni. A világban szemes cirkot 42 millió hektáron termelnek, Európa ebből 700.000 hektárnyi területtel részesül.

Alapvetően azért lehet érdekes egyre több termelő számára, mert az átlaghoz képest sokkal nagyobb a stressztűrése, köszönhetően az afrikai származásának. Az egységnyi szárazanyag előállításához 40-50%-kal kevesebb vizet használ fel, mint a kukorica. Ezt azzal éri el, hogy a levelén és a szárán egy viaszréteget képez aszályos időszakban, és ezzel csökkenti a kipárolgást.
Felhasználása szempontjából megkülönböztetünk szemes cirkot, mely lehet fehér és vörös, valamint silócirkot, mely lehet szemes és steril, vagyis mag nélküli. Ez utóbbi az állattenyésztés számára kiemelt jelentőségű. A harmadik pedig a biomassza készítésére használható silócirok, amely a biogáz előállításában kap szerepet. Az étkezési célokra szánt szemes cirok azért arathat sikert, mivel a termék gluténmentes, így a tudatos fogyasztók és az intoleranciával küzdők számára egyaránt megfelelő alternatíva lehet.

Arra, hogy a takarmány előállításában mekkora fontosságú lehet a cirok használata, már a Tranzit-Ker Zrt. munkatársa, Újvári Sándor hívta fel a figyelmet. Előadása során kiemelte, hogy e termény magasabb nyersfehérje értékű, mint a kukorica, ezért megfelelő alapanyag lehet a takarmányipar számára, ki lehet tölteni vele a szójatermesztés területeinek csökkentésével összefüggő fehérjehiányt.

Hadászi László, a KITE Zrt. innovációs főigazgatója a ciroktermesztés technológiai hátterét mutatta be. Felhívta a figyelmet arra, hogy a technológia feszes betartása kulcsfontosságú kérdés, ugyanis, ha valamelyik sarkalatos ponton hibát vétünk, akkor azon a későbbiekben még nagyobb anyagi ráfordítás mellett sem tudunk javítani.

A bemutató parcellák Nádudvar határában az úgynevezett gazdagtelki területen találhatók, jó termesztési körülményeket biztosítva a KITE Zrt. kísérleteinek, így jelen esetben a ciroknak is. A vetés április 17-én történt meg, ugyanis, köszönhetően az idei, kora tavaszi időjárási viszonyoknak, a talaj hőmérséklete ekkor már elérte a 20 fokot. A csapadék a vegetációs időszakban egyenletesen, és mindig időben érkezett, összesen 358 mm esett július végéig, így a talajnedvesség még augusztusban is 20 térfogatszázalék felett volt, ami jó terméshozamokat produkált. Mivel ezek kísérleti parcellák voltak, ezért a munkaműveleteket a teljesség igényével végezték. A tarlóhántás, az alapművelés, a magágykészítés, a vetés, a startertrágyázás, a háromszori mechanikai gyomirtás, a kémiai gyomirtás és a betakarítás sorából a kultivátorozás száma lehet meghökkentő. Az igazgató kiemelte, hogy üzemi körülmények között elegendő lehet a két alkalom is. Ezzel a menetszámmal azt kívánták csupán kitapasztalni, hogy melyik az a pont, amikor még bele lehet menni az állományba, és arra jutottak, hogy a virágzó, de legvégső esetben betakarítás előtti állapotban lévő állományban is végezhető mechanikai gyomirtás, a termény szára elhajlik, kibírja a terhelést, utóbbi esetben pedig nem tapasztaltak pergést.

Így összesen 11 alkalommal művelték a területet, mely hasonló a kukoricatermesztés során alkalmazott menetszámhoz. Ezen a ponton ismertette, hogy a termelők számára kulcsfontosságú információ lehet, hogy a cirok termesztéséhez a gabona, a kukorica és a napraforgó eszközrendszere egyaránt megfelelő, vagyis külön beruházásra nincs szükség. A precíziós gazdálkodásba is illeszkedik a cirok termesztése és meg is hálálja azt. Itt is értelmezhető a négy alapelv, vagyis a kihagyás- és átfedésmentes technológia, a sor- sorköz megkülönböztetésének elve, a műveletek összevonása és a menetszám-csökkentés, valamint a differenciált és pozícionált inputanyag-kijuttatás.

Hadászi László a rendezvény után látható kísérleti parcellákon végzett legmeghatározóbb munkaműveleteket emelte ki és mutatta be. Ezek a vetés, a gyomszabályozás, a betakarítás és a szármaradványok kezelése.

A vetés témakörében a cirok vetőmagjának méretét érdemes kiemelni. Ugyanis az apró és a nagymagvú vetemények közé esik, ezért speciális vetőtárcsát igényel. Jó termőhelyi körülmények között 300000 vetőmag szükséges, amiből 80-90%-os használati érték mellett nagy biztonsággal 250-260 ezer terménytőre számíthatunk. A vetésmélység nem lehet több 3-4 cm-nél. A KITE javaslata a 76 cm-es sortáv, ugyanis ez a többi műveleti pontot is nagyban kiszolgálja.

A gyomszabályozásnál megkülönböztethetünk kémiai és mechanikai gyomirtást, mely utóbbi nagy hangsúlyt kap ebben a kultúrában, ugyanis kevés gyomirtó szer engedélyezett a cirok kezelésére. Kémiai gyomirtásra a KITE javaslata a korai posztemergens, a cirok három leveles állapotában. A kísérleteik azt is bizonyítják, hogy a fejtrágyázás hatékonysága is nagyobb, ha ebben az időszakban történik meg a kultivátorozással együtt. Fontos, hogy készülni kell a kultivátorral végzett kezelésekre, mert nem akkor kell döntést hozni, amikor látszik, hogy a kémiai gyomirtás nem sikerült, akkor ugyanis már nem tudunk hatékonyan beavatkozni.

A betakarítás esetén nem az egész szárrész halad át a gépen, csupán a buga és az az alatti szárrész. Ez 76 centiméteres technológiában napraforgó adapterrel, sűrűbb technológiában kalászos adapterrel történhet. A szárzúzóval felszerelt napraforgó adapterek ma már megbirkóznak nagyobb mennyiségű szármaradvánnyal is, és megfelelő talajfelszínt hagynak maguk után. A szármaradványok kezelése tehát sarkalatos probléma, hiszen, ha figyelembe vesszük, hogy a cirok jó előveteménye a búzának, akkor azonnal rájövünk, hogy a nagy mennyiségű zöld tömeggel valamit kezdenünk kell még az őszi időszakban. Ez a fent említett módon a betakarítással egy menetben kezelhető.

A terméseredmények igazolták a feszes, intenzív technológia létjogosultságát. A betakarítás utáni 13,2%-os nedvességtartalomnál 10,5 tonna/hektáros hozamot tudtak realizálni.

Fajták:

 

ES MONSOON

Jellemzők Hasznosítás: szemes
Érésidő: középkorai 100-115 nap
SC hibrid GMO mentes!
Szemszín: világos narancs
Tanninmentes (<0,14%)
Terméspotenciál 9-12 t/ha ;Termésmérés: 10,3 t/ha – 13,9 % víztartalom
Ajánlott tőszám (1000/ha) 220-260  (Felvételezés: 270) 145 cm magas, 120 cm buga kezdete
Ajánlott sortáv 76 cm
Erősségei Erőteljes felépítésű, jó betegségellenállósággal
Kiemelkedő évjárati stabilitás, stressztűrés
Kimagasló termőképesség
Kitűnő szárazságtűrés, zöld száron érik
Nagyon gyors vízleadás
Alacsony növény, könnyű a betakarítása
Kitűnő fusarium-tolerancia
Szárszilárdsága átlag feletti, megdőlésre nem hajlamos
Sterilitás alig fordul elő
Pergésre egyáltalán nem hajlamos

ES ALIZE

Jellemzők Hasznosítás: szemes
Érésidő: középkorai 100-115 nap
SC hibrid GMO mentes
Szemszín: világos vörös
Tanninmentes (<0,14%)
Terméspotenciál 9-12 t/ha Termésmérés: 10,3 t/ha – 13,3 % víztartalom
Ajánlott tőszám (1000/ha) 260-300 (Felvételezés: 270) 140 cm magas, 120 cm buga kezdete)
Ajánlott sortáv 76 cm
Erősségei Európában a legnagyobb területen értékesített Euralis szemes cirok
Kiemelkedő évjárati stabilitás, stressztűrés
Kimagasló termőképesség
Kitűnő szárazságtűrés
Nagyon gyors vízleadás
Alacsony növény, könnyű a betakarítása
Kitűnő fusarium-tolerancia
Szárszilárdsága átlag feletti, megdőlésre nem hajlamos
Sterilitás alig fordul elő
Pergésre egyáltalán nem hajlamos

ES FOEHN

Jellemzők Hasznosítás: szemes
Érésidő: középkorai 100-115 nap
SC hibrid, GMO mentes
Szemszín: vörös krémszínű
Tanninmentes
Terméspotenciál 9-12 t/ha ; Termésmérés:10,5 t/ha – 14,2 % víztartalom
Ajánlott tőszám (1000/ha) 270-335
Ajánlott sortáv 76 cm
(Felvételezés: 125 cm magas, 105 cm a buga kezdete)
Erősségei Átlagos és gyenge termőhelyeken is kiemelkedő stabilitás, termőképesség
Intenzív körülmények között akár 12t/ha csúcstermésre is képes
Nagyon jó alkalmazkodó képesség
Alacsony, generatív jellegű növény, könnyű betakaríthatóság
Átlag feletti kelési erély
Termésstabilitása száraz körülmények között is kiemelkedő
Megdőlésre nem hajlamos
Pergésre egyáltalán nem hajlamos